Kezdőlap  |  Szolgáltatások  |  Elérhetőség  |  Állatvédelem  |  Tanácsok - ÚJ!  |  Cikkek  |  AKCIÓ!  |  Linkek 
 
Madárpók

Azt mondta egy madárpókot tartó gazda, hogy ez az állat egyébként is kis helyen éli le az életét, ezért a kis terrárium nem jelent számára börtönt. Igaz ez?

Nem tudom, igaz-e. A kérdés szakértőjeként hivatkozom Gérard Depardieure, aki azt mondta (Quentinként a Pofa be! c. filmben) Jean Renonak (Ruby), hogy a pók egy nagyon ostoba állat, amelyet egy hónap alatt sem tudott megtanítani még egyszerű parancsok végrehajtására sem. A véleményt annál inkább ide illőnek tartom, mert egy börtönben került sor erre a beszélgetésre.

Valószínűleg arra utal a gazda, hogy a kis terráriumba bezárva tartás nem ellentétes az állat igényeivel, ezáltal csak egy hozzá nem értő szemlélő számára tűnik állatkínzó tartásnak. Úgy vélem, ez igaz lehet, még ha az előbb hivatkozott francia szakemberek nem is nyilatkoztak erről a problémáról. Ma a nyugati gondolkodás számára általánosan elfogadott, hogy gerinctelenek esetében a tudat semmilyen formájáról nem beszélhetünk. Fizikai és kémiai ingerekre való válaszreakció önmagában még nem jelenti a hétköznapi értelemben vett fájdalom és szenvedés létét, mert ahhoz az idegrendszer bizonyos (igen magas) fejlettsége szükséges. Ezért tehát nem hiszem, hogy egy pók, szúnyog vagy légylárva képes szenvedni a tartási körülmények nem megfelelő volta miatt. A magasabb rendű állatok esetében más a helyzet. Az un. Állatvédelmi Törvényünk is erre a nagy rendszertani kategóriára, a Gerincesek törzsének fajaira vonatkozik.

Az ember által fogságban tartott állatok számára valóban akkor jelentjük a legkisebb megterhelést, ha minél jobban közelítjük a természetszerű tartás körülményeit. Kíváncsiak vagyunk az állatokra, a tőlünk távol vagy előlünk rejtőzködő életet élő állatokra is. Az állatkertek éppen ezen igény kiszolgálására jöttek létre a korai nagy civilizációk után, évezredes szünetet követően, a XVIII. sz.-ban. Az első Párizsban, az első hazai pedig közel 150 éve Budapesten. Az állatokat eleinte valóban börtönre emlékeztető rácsok mögött, kiállítási tárgyakként helyezték el. A biológiai ismeretek és a technikai lehetőségek bővülése az embert értelmesebbé és felelősség-tudatosabbá tette. Az állatkerti állatok számára ez összehasonlíthatatlanul jobb, életük folytatására alkalmasabb tartási helyek kialakítását hozta. A közeli veszprémi állatkertben szépen nyomon követhető a fejlődés. A lehetőségekhez képest korszerű és természetszerű, a szükségleteknek jól megfelelő az állatok elhelyezése és takarmányozása. Lehet méltatlankodó hangokat hallani, szegény és szenvedő oroszlánokról, farkasokról, melyeket a természetes élőhelyükhöz képest kis alapterületű helyre bezárva tartanak. Szép dolog az együttérzés, szükséges is, de a hozzáértés és kíváncsiság (hogy magunk is utánajárjunk a látszólagos és a valóság kapcsolatának) hiányában arra az útra tévedhetünk, ami az emberkutya misztériumához vezet. A természetszerű igények kielégítése sok kompromisszumot igénylő, komplex feladat (mit látnánk egy hatalmas körülkerített területen kívülről, amin valahol bóklászik néhány vadállat?, ki járná be a területet?, kifizetné a költségeket?, ki és hogyan ellenőrizné az állatokat?, stb.), egy-egy összetevőt kiemelni értelmetlen.

Nézzünk inkább körül közvetlenül a házunk táján: a mi saját állatunk élettere megfelelő? Nem csak négyzetméterben kifejezve, hanem összefüggésben számos igénnyel, szemponttal. Nem csak a fajok, de még egyes fajták is nagymértékben különbözhetnek egymástól, és nem minden gazda optimális saját, már meglévő állata számára. A test (táplálás, elhelyezés, mozgás, ápolás, stb.) gondozásán túl a szellemmel is törődnünk kell, ami a háziállataink többségénél tanítást, játékot, sportot, vele való foglalkozást jelent. Ha nincs időnk rá, az rosszabb, mint hogy a veszprémi barnamedve nem kapja meg az egész veszprémi várhegyet a várral együtt, vagy az oroszlán-párnak nem adjuk oda az egész fehérvári Szárazrétet. Hiszen a vadállatok életterüket első sorban a táplálékszerzéshez igénylik. Ha azt megfelelő formában biztosítjuk számukra, akkor a tartózkodásukhoz sokkal kisebb hellyel is megelégszenek. Az ember közelében tartott állatokkal is hasonló a helyzet, azzal az egyik fő különbséggel, hogy igénylik az ember, a gazda közelségét és társaságát is. Ha figyelembe vesszük, jobb életet biztosítunk azoknak az állatoknak, melyekért mi vagyunk a felelősek.

Dr. Lorászkó Gábor