Kezdőlap  |  Szolgáltatások  |  Elérhetőség  |  Állatvédelem  |  Tanácsok - ÚJ!  |  Cikkek  |  AKCIÓ!  |  Linkek 
 
Érdekellentét?

Az ivartalanítás és a tenyésztés ellentétes érdekeket szolgál?

Véleményem szerint a magyarországi kutyatenyésztés ügyét nagymértékben szolgálná, ha a tudatosan tenyésztésbe fogott, állománynemesítő célzattal felhasznált kutyák kivételével a többi ivartalanítva lenne.


Az Egyetlen Igazság helyett pusztán a saját nézeteimet írom le. Leginkább azért, mert úgy vélem, az adott témán belül nem csak egyetlen helyes álláspont létezhet, illetve bizonyos állításaim olyan érdeksérelmet jelenthetnek, amit az érintettek a tartalom vizsgálata nélkül is elutasíthatnak. Mindenesetre törekszem érvelni mellette.

Amint valaki a gondolatait ismerteti, érdemes mögé pillantani, és megnézni, qui bene. Vagyis kinek jó, kinek az érdekét szolgálja? Nyilván nem kivétel ez az eset sem. Nézzük hát, kinek használ a kutya ivartalanítása és a hozzá kapcsolódó érvelésem!

1. A nőstény kutyának.
2. A nőstény kutya gazdájának, bizonyos esetekben a kan kutya gazdájának is.
3. Az állatorvosnak.
4. A tenyésztőnek.
5. A kutyatenyésztésnek.
6. Az állatvédelemnek.
7. Néhány egyéb társadalmi szereplőnek.

1. A nőstény kutyának:

Lehetséges, hogy ez már szinte közismert állítás, ezért rövidre fogom az ismertetését. Először is egy közhely-gyanús alapigazság: a kutya nem ember. Különböző fajok, ebből eredően az adott kérdéskörben is megfigyelhetőek nagyfokú különbségek. Bár biokémiai összetevőit (hormonok és egyéb vegyületek) tekintve nagymértékű a hasonlóság, az anatómiai (felépítés) és élettani jellemzőik (szabályozás) jelentősen eltérnek. A törzsfejlődés eltérő szintjén állva egyéb, az anyagi természeten részben túlmutató különbözőségek is nyilvánvalók.

Kiemelem mindezek közül, hogy egy kifejlett kutyának, mint a Canis familiaris fajhoz tartozó nőstény egyednek nincs szüksége női nemi hormon termelődésére ahhoz, hogy hétköznapi értelemben egészséges és boldog életben legyen része. A nemi érésig (az élet 6.-10. hónapja, nagy fajta- és egyedi eltéréssel) gyakorlatilag nincs női nemi hormon termelés kutyában. A nemi ciklus elindulásának részben a másodlagos nemi jelleg kialakítása lenne a feladata, de a szuka esetében a másodlagos nemi jellegről alig beszélhetünk. Sokkal inkább a kifejlett kan kutyával összehasonlítva megfigyelhető különbségeket értjük alatta. A női nemi hormon termelésének képességétől megfosztott, illetve az egészséges, női nemi hormontermelő szervvel rendelkező szuka ? tapasztalatom szerint ? nem különböztethető meg megtekintéses vizsgálattal, kivéve, ha az utóbbi éppen ivarzás vagy ellés körüli időszakban van. Tehát külsőre és magatartásra nincs különbség, akár ivartalanítva van, akár a ciklus középső, leghosszabb, nyugalmi szakaszában van. Ennek oka érthető: a nyugalmi szakaszban az állatban minimális a női nemi hormon termelése. Az emberrel alkotott, téves párhuzam a ciklusok különbözőségében is megmutatkozik: egy felnőtt nőnek évente 12, egy kifejlett kutyának 2 (bizonyos fajtákban csak egy) teljes ciklusa zajlik le. Kissé sarkítva mondhatjuk, hogy a szuka fedeztetés nélkül az év 52 hetéből csak kb. 2x3 héten át mutat nemi aktivitást, vagyis az év kb. 89%-ában eleve olyan, mint az ivartalanított egyed?

Milyen előny származik a nőstény kutya számára az ivartalanításból? Összefoglalva: a nemi működéssel kapcsolatos megbetegedések kockázata csökken. Felmérések tanúsága szerint az első ivarzás előtt elvégzett ivartalanító műtét az emlődaganatok előfordulási esélyét kb. tizedére csökkenti. A műtéttel megelőzhető az ivarzást alkalmasint kísérő hüvelyelőesés és az álvemhesség is. A gazda, és nem ritkán az állatorvos számára is kezdetben nehezen felismerhető gennyes méhgyulladás jelentette fenyegetés szinte megszűnik. A nem ivartalanított szukáknál az élet előrehaladtával, különösen a nem ellő egyedeknél egyre valószínűbb ezen betegség bekövetkezése. A tünetek jelentkezése már több szerv károsodását is jelenti, kezelése pedig leginkább az ivartalanító műtét ? a megelőző célú műtéteknél lényegesen rosszabb egészségügyi körülmények között. Megoszlanak a vélemények aközött, hogy az első ivarzást megelőzően, vagy az első után és a második előtt jobb-e ivartalanítani a nőstény kutyát. Az Egyesült Államokban elterjedt a nagyon korai, fél éves kor előtti (akár már három hónapos korban elvégzett) műtét. Számos érv szól mellette: kisebb méret, kisebb vérzési kockázat, nincs rábízva az új gazdára, hogy hajlandó lesz-e elvégeztetni a beavatkozást, biztosan megelőzi az első ivarzást, stb.. Európában ez nem így szokás, és a hazai állatorvosok is inkább megvárják, amíg az állat 6-8 hónapos lesz. Nekem is jobb a tapasztalatom az ilyen életkorú szukák műtéteivel. A nemi szervek még mindig fejletlenek, ivarzás nem valószínű, és az altatás jobban irányítható, mint a nagyon fiataloknál.

Időnként igényként merül fel a gazdák részéről, hogy a kutyáját ivartalanítás helyett ?kössük le?. Ez alatt a petevezetőnek fonallal való olyan mértékű beszűkítését kell érteni, amely biztonsággal megakadályozza, hogy a petesejt és a hímivarsejtek áthaladjanak rajta, és létrejöjjön a megtermékenyülés. (A petesejteket a hímivarsejtek a petevezetőben termékenyítik meg, ahonnan néhány nap érési idő után kerül a már barázdálódott sejt a méhbe.) Ezt a meddővé tevő műtétet kutyánál azért nem célszerű végezni, mert a továbbra is zavartalanul működő petefészkek egyrészt a magatartásváltozást, másrészt egyéb ivarszervi hatást (álvemhesség, tejelválasztás, vérzés, gennyes méhgyulladás, emlődaganatok, stb.) éppúgy kiváltanák, és pusztán a vemhesülést előznénk meg. Az előbb viszont láthattuk, hogy a nem kívánt szaporulat elkerülése mellett több, jelentős egészségügyi problémát is megelőzhetünk, amennyiben a hormontermelő (petefészkek), valamint a fölöslegessé váló szerveket (petevezető, méh nagy része) eltávolítjuk.

Milyen hátrány érheti az ivartalanítással a kutyát? Különösen a kölyök (egyes országokban 3-4 hónapos korban ivartalanítják kutyákat) korban elvégzett műtétet követően vizelet-visszatartási zavar (inkontinencia) jelentkezhet. Amennyiben a műtéti technika nem kifogástalan, és igen rövid lesz a testben maradó méhcsonk, az a húgyhólyaghoz rögzülve szintén a vizelet akarattól független csöpögését okozhatja. Rendkívül ritkán egyéb, közelebbről nem mindig tisztázható okból is találkozhatunk ezzel a panasszal, amelyet az állatorvos általában jó eredménnyel tud is kezelni. Tapasztalatom alapján ezzel ki is merítettük a szóba jöhető hátrányokat. Az ivartalanítás műtéti természetéből adódó kockázatot, szövődményes lehetőségeket most nem részletezem, hanem az állatorvosi érdekeltségnél térek ki rá.

?- A kutyának legalább egyszer elleni-e kell.? ?- Ha nem érzi legalább egyszer az anyaságot, akkor megbetegszik.? ? Néhány évtizede még gyakran hallatott és hallott vélemények voltak ezek, állatorvosoktól is. Mára meghaladottá váltak, és tudomásom szerint minden biológiai alapot nélkülöznek. Ilyen módon tehát tévhitnek, tévedésnek tekinthetők. Egy adott kutya érdekét nem szolgálja az ellés, amennyiben azt a helyzetet a fiatal kori ivartalanítással elérhető állapottal hasonlítjuk össze. A leírtak alapján tehát egyértelműen kijelenthetőnek tartom, hogy a szuka kutya érdekét szolgálja az ivartalanító műtét.

2. A nőstény kutya gazdájának, bizonyos esetekben a kan kutya gazdájának is:

A megszülető kiskutyák áruként való értékesítésének kivételével a nőstény kutya gazdájának a tüzelés csak problémákat jelent. Lakásban tartott kutyánál két részletben, évente kb. egy hónapon át vércseppek kenhetik össze a lakást, a szőnyeget, a bútorokat, előfordulhat kellemetlen szag is. Séta közben, heteken át ügyelni kell a nagyon érdeklődővé vált kan kutyákra, melyek képesek a gazdától röpke percekre elszökő nőstény kutyával azonnal párosodni. Az udvarban szabadon tartott, ivarzó szukához akrobatákat megszégyenítő mutatványokkal, gépesített vájár-szakaszt felülmúló alagútásással is be tud jutni a hódoló, amely aztán nem húzza sokáig az időt széptevéssel és bókokkal, hanem hamar a fizikális örömszerzés útjára lép. Előfordulhat, hogy az udvarban rövid időre őrzés nélkül hagyott leányzónak elég egyetlen óra, hogy egy hozzá szemre egyáltalán nem illő jelölt bevegye a várát. A leleményesség és a szenvedély könnyedén (és szó szerint) áthágja a testméretbeli különbségeket, és egy termetes kuvaszt is tud egy délceg tacskó eredményesen körbeudvarolni?

Egy fontos körülményre hagy hívjam fel a figyelmet: Az ?összeragadt? kutyákat erőszakkal nem szabad szétválasztani, mert akaratuktól függetlenül, passzívan rögzíti egymáshoz őket a nemi szerveik különleges vérkeringési rendszere, amely 15-45 perc alatt magától oldódva ereszti őket szabadon. Az erőszakos szétválasztás mindkét egyedben súlyos vérzéssel és fájdalommal kísért sérüléseket okozhat. Ráadásul értelmetlen is lenne, hiszen ez a jelenség már a sperma szukába juttatása után következik be; a visszafolyást mechanikailag gátló, termékenyülést fokozó élettani jelenség. Mivel a kutyánál a hímivarsejtek a női nemi utakban akár egy héten át is megőrzik a termékenyítőképességüket??, ezért a fedezés mindig esélyt ad a megtermékenyülésre, adott esetben nem kívánt vemhesülésre.

Ma már több olyan kezelés is létezik, ami viszonylag alacsony kockázattal ígér hatékony fogamzásgátlást, akár ?esemény? után is. Mind közül a legeredményesebb nyilván a belső nemi szervek többségének eltávolítása, vagyis az ivartalanító műtét, amellyel érdemes néhány hetet várni az ivarzás után, hogy az ezen időszakra jellemző erősebb vérzési hajlam elmúljon. Egy előrehaladott vemhesség kevésbé akadály (hiszen császármetszést is végzünk, amihez szintén kiemeljük a méhet a hasüregből), de a szuka számára kisebb megterhelést jelent, ha testéből egy kisebb tömegű, kevesebb vért tartalmazó szervet távolítunk el. Ezért szerintem a kb. félidős állapot az optimális, ha vemhesen kell ivartalanítani a kutyát.

A nemi ciklussal kapcsolatos betegségek, ill. ezek kockázatai úgyszintén csökkennek. Bizonyos esetekben a kan kutya nemisége is gondot okozhat a gazda számára (egyes magatartászavarok, prosztata-megbetegedés), amelyek egy részére az ivartalanítás jó megoldásnak ígérkezik. Az ivartalanítás egyszeri, tervezhető kiadást jelent, míg a nemiséggel kapcsolatos egyéb lehetséges teendők (fogamzásgátlás, vetéltetés, kezelések, gennyes méhgyulladás műtéte) váratlanul jelentkezhetnek, és összeadódva nagyon valószínűen az ivartalanítási költséget meghaladó tételt jelenthetnek, és az állat életét meg is rövidíthetik.

3. Az állatorvosnak:

Az állatorvosnak, mint szolgáltató szakembernek megbízást, munkalehetőséget, bevételt jelent az ivartalanító műtét. Az életben csak egyszer elvégezhető, fiatalkori (jellemzően komplikációmentes) műtét bizonyosan kisebb bevételt jelent a számára, mint a félévente ismétlendő fogamzásgátló injekciók, méhbetegségek, emlődaganatok, prosztata-megnagyobbodások, stb. kezelése. A vemhes állaton végzett, vagy pláne a gennyes méhgyulladásban beteg kutya műtéte nehezebb, idő- és anyagigényesebb, kockázatosabb, ezért többe is kerül, mint a megelőző célú ivartalanítás. Meggyőződésem, hogy az állatorvosok ügyfelei alapvetően tévesen ítélik meg ezt a műtétet. Olyan gyakran végezzük a beavatkozást, hogy a társadalom megbecsülése alacsony ez iránt. Rutinműtétnek, hétköznapinak tartják, anyagi elismertsége aránytalanul kicsi. Közel két évtizedes tapasztalattal is úgy vélem, hogy a nőstény kutya ivartalanító műtéte egy nehéz beavatkozás, szakmai követelményei elérik az alkartörések vagy combcsonttörések egy részének a színvonalát. A hasüreg legmélyén levő nagy erek megfelelő lekötése mindig nagy odafigyelést igényel, mert az elkövetett hiba elvérzést is okozhat. Nem ismerek olyan állatorvost, akinek ne lenne olyan izzasztó emléke, amikor rezgett a léc alatta, és a kutya élete alatt is?

Mindenesetre az elmúlt évek során kutyák ezreinél bizonyították az állatorvosok, hogy össztársadalmi érdeket és az állatvédelem helyesen értelmezett ügyét szem előtt tartva szinte ingyenmunkával is hajlandóak támogatni a gazdátlan ebek számának csökkentését. A Magyar Állatorvosi Kamara is támogatja a Magyar Állatotthonok Országos Szövetségének (MÁOSZ) és a Magyar Állat- és Természetvédők Szövetségének (MÁTSZ) a menhelyi kutyák ivartalanítására vonatkozó akcióit. Talán nem közismert, hogy az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek az adományokból befolyó bevételük egy százalékából egy ivartalanítást szolgáló alapot hoztak létre, amivel a szűkösebben gazdálkodó, rászorultabb szervezetek állományain végeztetik el a műtétet. Példátlanul felelős és nagyvonalú tettének, az elmúlt tíz év egyik legjelentősebb állatvédelmi cselekedetének tartottuk az állatvédő szervezetek ilyen korszerű és felelős döntését, amiért is vezetőiknek, Dr. Csölle Anitának és Farkas Tamásnak az Év Állatvédelmi Díját adta a kamara.

Visszatérő igényként hangzik el fórumokon, hogy az állatorvosok ivartalanítsák ingyen a kutyákat, hiszen szeretniük kell az állatokat, és egyedül ők értenek a műtéthez. Irreális kérés, ami még ártana is az állatvédelem ügyének ? véleményem szerint. Nem reális az igény, mert a műteni képes kb. 800 állatorvos nem tudja magára vállalni a tízmilliós társadalom ilyen irányú kötelezettségét. Unalomig hallható, hogy az (humán) egészségügyre nincs elég pénz, holott az egészségbiztosítók szinte felfoghatatlan nagyságú forrásokkal gazdálkodnak. Az állatorvos pedig azzal gazdálkodik, amit az ügyfele egy bizonyos határozott céllal átad neki. Az az egy bizonyos cél pedig az illető saját állatának az ellátását kell fedezze. Az ivartalanításnál egy olyan műtéti beavatkozásról van szó, amit egy kutyán az életben csak egyszer kell elvégezni, amely kiadás hónapokkal előre tervezhető, ami a kutyának és a gazdának is sok szempontból előnyt jelent, az állatorvossal szemben viszont szellemi és technikai követelményeket támaszt. Legkézenfekvőbb és a megvalósulást legjobban az szolgálja, ha mindenki csak a saját kutyájáról gondoskodik, megoperáltatja az állatát ? és a vonatkozó problémája a kutya élete végéig megoldódik?

4. A tenyésztőnek:

Kutyatenyésztőnek ebben az írásban olyat tekintek, akinél fajtatiszta kutyák nem saját célra, hanem értékesítési szándékkal születnek. Az ő anyagi érdekeltségüket most tekintsük egy alapvetően lényeges szempontnak! A gondolataim remélhetően érthetőbb kifejtése érdekében elkülönítem a tenyésztő és a tenyésztés érdekeit: Úgy gondolom, hogy a tenyésztőknek anyagilag és egyéb módon is hasznukra lenne, ha a tőlük kikerülő, nem kifejezetten tenyésztendő kutyákat általában ivartalanítanák. Beszerzését tekintve a kutya általában könnyen elérhető, tehát olcsó állat. Ha nem egy különlegességet keresünk, hanem a kutyához jutások döntő többségét nézzük, akkor ez egy átlagos jövedelmű ember számára nem jelent különösebb anyagi áldozatot. Számos szabadidős sporteszköz, sportruházat többe kerül.

Mi az érdeke a kerékpárokat (teniszütőket, sportcipőket, stb.) gyártó és forgalmazó cégeknek? Mivel üzleti vállalkozások, a tevékenységük nyeresége élteti őket, amely elvesztése létbizonytalanságot, rövidebb-hosszabb távon az adott vállalkozás végét jelenti. Ha fontos nekik a saját vállalkozásuk, nem akarhatják a kimúlását. Tehát szükségük van nyereségre. Jó-e nekik, ha a potenciális vásárlóik elkezdenek otthon a szomszédtól kapott rudakból és háznál fellelhető anyagokból kerékpárokat (teniszütőket, stb.) előállítani? Ebben a példában az otthoni termékről tételezzük fel, hogy bár elmarad a gyári minőségtől, de azért lényegi elemeit tekintve megfelel az adott célra, és alkalmas a tudományos igénnyel fejlesztett és iparilag előállított sporteszköz kiváltására! Ha az emberek otthon, maguk gyártják a szinte vagy ténylegesen semmibe nem kerülő kerékpárjukat, jelentős részük nem akar majd vásárlója lenni egy hasonlóan alkalmas és nem olcsó terméknek. A gyári sporteszközök piaca szűkülne, árakat kénytelenek lennének csökkenteni, ami már sem a fejlesztés, sem az igényes előállítás költségfedezetét nem tudná megteremteni. Romlana a minőség, és a piac ezen részéből élők többsége tönkre menne. Kétségtelen viszont, hogy a kerékpárok ára a kínálat egészét tekintve emelkedik, miközben új technológiák beépítésével eddig ismeretlen képességeket tesznek a vásárlók számára elérhetővé. Nyilvánvaló, hogy nem az otthoni barkács-kerékpárok uralják a piacot. Ennek következményeként a ma átlagos kerékpárja sokkal magasabb műszaki színvonalú, mint mondjuk két évtizeddel ezelőtt.

Párhuzamba állíthatók az előbbi sorok a kutyatenyésztéssel ill. az azzal foglalkozókkal? Talán igen: önmagában a kutyatenyésztésből (l. kicsit később, mit értek alatta) általában nem lehet megélni, családot eltartó gazdasági vállalkozásként alig működhet. Ami pedig szinte valamennyi foglalkozás esetében megvalósul, hiszen az emberek munkájukért cserébe kapott, vagy vállalkozásuk működése során keletkező jövedelemből élnek. (Vannak ugyan kivételek, de most az átlagról beszélek.) A kutyát ?előállítók? olyan ?terméket? adnak el a vásárlóiknak, amelyből azok otthon újabb, hasonló célú ?terméket? állíthatnak elő. Ezáltal a piac érdeklődése csökken a ?gyári termékek? iránt. A gazdaság törvényeinek megfelelően csökken az üzletszerűen vele foglalkozók száma, csökken az ár, kevésbé érdekes és gazdaságilag szinte irreális szemponttá válik a fejlesztés. Mitől növekedne a minőség?

Az üzletszerűen kutyákkal foglalkozókat ? tapasztalatom szerint ? általánosan elítélik, szaporítóknak nevezik. A lenézésükkel egyáltalán nem értek egyet, de a megfogalmazás találó. A lehető legolcsóbban kell a kiskutyát ?előállítani?, amennyiben a tevékenység anyagi oldala lényeges. Azért kell őket lenézni, mert nem elég jó a kutyák minősége? De hát a minőség ráfordítások nélkül megvalósíthatatlan! Ha ezeket a ráfordításokat a kutyák eladásából kell előteremteni, akkor mind az ?áru előállítása?, mind annak értékesítése alapvetően befolyásolja az üzletmenetet. A kutyatartás költségeivel az átlagos kutyatartó tisztában van. Mindenesetre nem olcsó. Egy hazai vállalkozás működési költségei viszont talán nem közismertek. Összességében kijelenthető, hogy nemzetközi viszonylatban is drága ma egy vállalkozást létrehozni és fenntartani, hosszabb távon is stabilan életben tartani. Ha az értékesítendő kutya ?előállítása? nem olcsó, az ezt végző vállalkozás működése sem az, akkor roppant fontos lenne az egész rendszert mozgásban tartó bevételi oldal megfelelő képessége. Csakhogy onnan indultam ki, hogy a kutya olcsó? Így a piaca nem tűnik elég erősnek, hogy ezt az ?iparágat? a kerékpárgyártáshoz és kereskedelemhez képest folyamatosan fejlessze, egyre magasabb színvonalon tartsa. Aki ebből akar megélni, annak elemi érdeke, hogy minél olcsóbb tömegterméket állítson elő.

Játsszunk el a gondolattal, hogy mi történne, ha a tenyésztőktől kikerülő kutyák ivartalanítva lennének! Ha az otthoni ?gyártás? visszaszorulna, a kutyát tartani akarók kénytelenek lennének vásárolni. Nőne a piac. Ha az ember vásárol és nem csak úgy kap valamit, akkor a fogyasztói társadalomban választani akarna. Kétségtelen, hogy részben az ár szerint, de nem csak az lenne az egyedüli szempont. Talán olyan kutyát akarna megvásárolni, amelyik az ő céljainak leginkább megfelel. A több száz kutyafajta rendkívül eltérő tulajdonságai ideálisan sokszínűek, szinte minden elképzelhető igényt ki tudnának elégíteni. Micsoda különbség, amikor az ismerős vagy szomszéd állatainak alkalmi párosításából keletkező kutyakeverék zsákbamacska-szerűen alig sejthető tulajdonságai helyett kiválasztható, hogy az adott gazdának pontosan milyen kutya felel meg leginkább! Ez nem általános ma, hiszen az állattartók többsége nem igényeinek gondos végiggondolása után vásárol magának fajtatiszta kutyát, gyakran szinte vakon nyúl egyhez.

Igazán csodálni való, hogy a kutya faj egyedei milyen határtalanul toleránsak gazdáikkal, és az adott fajta vagy fajtakeverék számára nem optimális, vagy egyenesen rossz tartási körülményeket is elviselik. Képesek úgy is szeretni a gazdáikat, hogy az a kapcsolatuk elején hibásan döntött, ami által annak a kutyának nem lesz igazán jó élete.

Közel két évtizedes állatorvosi tapasztalattal úgy látom, hogy az emberek döntően a vágyaik és fantáziájuk alapján választanak kutyát, nem pedig saját lehetőségeik, valamint az adott fajta vagy fajtakeverék biológiai igényeinek körültekintő figyelembe vételével. Kár, mert mindenki jobban járna, ha kihasználnánk, hogy a fajtatiszta kutyáknak néhány, a kutyatartás számára meghatározó felnőttkori tulajdonsága (testméret, mozgásigény, habitus, szőr, stb.) előre felmérhető. A kutyaválasztással 10-15 vagy akár több évre szóló döntést hozunk, de ennek a döntésnek a horderejével sokan nincsenek tisztában. A válogatáshoz és árubőséghez szoktatott fogyasztók esetleg körültekintőbben választanának kutyát, és jobban figyelnének a fajták tulajdonságaira. A ma vásárlója sokkal tájékozottabb, amikor futócipőt, tv-t, autót, vagy egyebet vásárol, mint húsz éve. A média és az Internet hatalmas mennyiségű és kiváló minőségű információ forrása, a vásárlói döntés általában valamilyen célt szolgál, ebből eredően az elégedettség is várhatóan jobb.

Összefoglalva: úgy vélem, hogy a tenyésztőkhöz irányított kutyabeszerzéssel jobban járnának a kutyát értékesítőkön kívül a gazdák és az állataik is, és megteremtődne a gazdasági értelme a minőségi fejlesztésnek. Egyetlen hátrányként a gazdák oldalán jelentkező jóval nagyobb beszerzési ár lenne. A mai társadalomban az ingyen szerzés egyébként is eltűnőben van, és a korszerű kutyatartás (tartási hely kialakítása, takarmányozás, egészségügyi ellátás, stb.) költségeinek 10-15 évét figyelembe véve az egészen ritka kivételektől eltekintve nem meghatározó, hogy egy kutyát ingyen kapunk, vagy 100E Ft-ért veszünk. Egy példa kedvéért napi 200,- Ft, szinte irreálisan alacsony teljes fenntartási költséget alapul véve a 100E Ft-os vételár a kutyatartás költségeit kevesebb, mint 10%-kal növeli?Ez az arányait tekintve nem jelentős eltérés viszont alapvetően megváltoztathatná a kutyapiac erejét, és az azon tevékenykedők jövedelmi viszonyait. Lenne pénz egy más típusú kutyatenyésztésre, helyesebben szólva: megvalósulhatna a szakmai szemmel nézve valódi állattenyésztés a kutya esetében is.

5. A kutyatenyésztésnek

Az állattenyésztés nem pusztán újabb állategyedek minél nagyobb számban való létrehozása, hanem egy generációkon átívelő, tudományos alapokon nyugvó, céltudatos, nemesítő munka. Vagyis az utódoknak jobbaknak kell lenniük őseiknél, még ha nem is az egyed szintjén, de általánosságban, a populációt tekintve igen.

A kutyatenyésztés első számú problémája szerintem az, hogy nem egyértelmű, mit is kell a ?jobb? alatt érteni. A háziállatok tenyésztése során mindig törekedtek mérhetővé tenni a minőséget. Hiszen ez a nyilvánvaló feltétele az összehasonlíthatóságnak. A ló futásának gyorsaságát, az átugrott akadályok magasságát, a tehén tej-, a tyúk tojástermelését, egyes fajok hús-, szőrme- vagy tollminőségét nem tekintélyelvű szubjektivizmus, hanem fizikai mérőmódszerek, vagy ezek felhasználásával bevezetett egyéb módszerek alapján bírálják el.

Korábban nem ritkán elkövették azt a hibát, hogy egyes háziállat fajokat puszta termelőüzemnek tekintve egészségkárosító tartás (zsúfoltság, nem elegendő levegő, takarmányminőségi problémák, stb.) között is próbálkoztak a minél nagyobb teljesítmény kierőszakolásával. Az egészségkárosítás nem cél volt, hanem a nyereségesség növelése érdekében alkalmazott túlzott költségcsökkentés következménye. Bizonyos idő elteltével általánosan ismertté vált, hogy ez egy nem hatékony út: hosszabb távon egészséges és jól tartott állománnyal lehet nagyobb haszonnal termelni. A kötelező eboltásról minden kutyatulajdonos hallott (hazánk világviszonylatban is élenjárt a bevezetésében), amely egy ma is gyakorlatilag biztosan halálos betegség, a veszettség ellen véd. Az viszont talán kevésbé közismert, hogy háziállat fajaink többségénél rendszeres szűrővizsgálatokkal, védőoltásokkal, összetett járványvédelmi intézkedésekkel jó néhány fertőző betegséget sikerült állományszinten felszámolni, vagy erősen korlátozni. Be kell vallani, hogy nem az állatvédelmi szemlélet vívta ki ezeket a rendkívül munkaigényes és költséges, országos vagy országhatárokon átívelő mentesítő programokat, hanem a termelés hatékonyságának növelésére, és a szabadabb kereskedelemre való törekvés. Mert az egészséges állat tovább él, jobban érzi magát, és jobban is hasznosítja a takarmányt. A belőle készített állati termékek is jobban értékesíthetők, a jobb minőségük, valamint a kedvezőbb közegészségügyi és állategészségügyi megítélésük miatt. Egészségesebb állomány kevesebb gyógyszert igényel, ami költséget takarít meg, és kevesebb gyógyszermaradvány kerül az állati eredetű élelmiszerbe. Felismerve az egészség hatását a termelésre, tudományos módszerekkel kutatni kezdték a nem fertőző eredetű betegségek és a tartási körülmények összefüggéseit. Ma az észszerűség és a lehetőségek határán belül törekszenek az állatok tartásánál az adott faj számára minél kedvezőbb körülményeket teremteni. Ez akkor is örvendetes, ha nem az állatok szeretete miatt, hanem a gazdasági mutatók javítása céljából történik mindez.

Az előbb kis túlzással rideg számítóknak, kizárólag a profitot megcélzóknak állítottam be a mezőgazdasági haszonállatokat tartókat, akik ma már tudatosan, egyre többet tesznek az állatok jólétéért. Na, és mi a helyzet azzal a fajjal, amelyikkel nem is termelünk, hanem a szeretetünk tárgyának választjuk? Hiszen azért tartunk ma kedvtelésből kutyát, mert szeretjük, és mert ő is szeret minket. Mekkora figyelmet szentelünk mi az ő egészségének?

Az eddig a ketrec rácsain egyensúlyozó, ma mélyalmon kapirgáló tojótyúk jobban érzi magát, és köszöni, de aligha érdekli, szeretetből vagy más okból-e javult meg a tartási körülménye. Tenyésztenének-e az ezzel foglalkozók egy olyan tyúkot, amelyiknek örökletesen nincsenek lábujjai? Vagy vannak, de mind hátra felé állnak? Bár tyúk formájú lenne, de kapirgálni nem tudna, mert mindig hasra esne, amint lehajtja a fejét. Jönne valaki, és azt mondaná: - Milyen aranyos, különleges ez tyúk, ilyet akarok tenyészteni! Legfeljebb majd szivaccsal kibélelt ketrecben. ? Amikor pedig egy mutáció miatt tollatlan tyúk kel ki a tojásból, arra is lecsap egy élelmes vállalkozó, és ragyogó szemmel ezentúl ő kopasz csirkéket fog árusítani. További hasonlatok helyett megkérdezem: - Mi a jó abban, ha az orvosi vizsgálat minősítéseit alkalmazva betegnek bizonyuló állatokat sokszorosítok? Amikor egy genetikai hiba jelentős működészavarral járó alaki deformitásként jelentkezik (l. egyes fajták, arckoponya-, végtagalakulását, testének arányait, szemének, bőrének, szőrzetének stb. jellemzőit), akkor az ilyen, először biológiai hibaként keletkező tulajdonságot miért akarjuk rögzíteni? Hogy aztán jó eséllyel csupa ilyen hibás egyed szülessen. Amelyek ? ha eléggé elkülönülnek őseiktől ? akár egy új fajtát alapíthatnak meg, holott leginkább örökletesen beteg állatok vérvonaláról van szó?

Mi szeretjük a kutyákat. Mi, gazdák, és mi, állatorvosok. És mi együtt csúfot űzünk a biológia legalapvetőbb törvényeiből, amikor egyes fajtákat úgy szaporítunk, hogy majd? minden egyedét császármetszéssel segítjük világra, mert magától a fajta egy generáció alatt szinte ki tudna pusztulni. Mi együtt a pár napos vagy hetes kutyákat késsel alakítjuk, levágjuk, ami nem tetszik, vagy felvarrjuk, ami a rögzített genetikai hiba miatt a kiskutyát vakká tenné, még ha ép látószerv-rendszerrel született is.

Egy hiányzó kölesnyi fogacska már kizárásra ítéli az egyik kutyát a tenyésztésből, miközben a másiknak több cm-rel rövidebb az állcsontja az állkapcsánál. Mi, akik elsősorban szeretetből és nem termelési célból állunk a kutyával kapcsolatban, éppen mi nem nagyon foglalkozunk a betegségekkel. Azt mondjuk: fajtajelleg. Noha azt is mondhatnánk, hogy az egy betegség, amely roppant elterjedt az adott populációban. Más esetben az adott fajtánál az a 8 év már öregkornak számít. Miért vesszük ezt tudomásul? Az öregség nem kórisme (nem egy betegség neve), és a halál nem az életkor, hanem valamely szervi működészavar miatt áll be. A szervek egészségéből tevődik össze az állat egészsége, és jórészt ennek együttese szabja meg az élet minőségét és hosszát is. Ha úgy szeretjük a kutyákat, ahogy mondjuk, akkor ez ügyben is többet illene tennünk? Néhány fajtaklub már elindult a szerintem is helyes úton, és törekszenek a fajtára jellemző külső jegyek közül azokat megtartani és erősíteni, amelyek nem tekinthetők megbetegedésnek. Ehhez eszközként azt a módszert választják, hogy a kóros megjelenési formákat (vagyis a veleszületetten rendellenes egyedeket) hátrányban részesítik a bírálatkor, ezáltal kiszorítják a tenyésztésből.

Hogy jön ez a hosszú, a kutyatenyésztést bíráló rész az ivartalanítással kapcsolatos mondanivalómhoz? Aligha fér ahhoz kétség, hogy a kutyák tenyésztése iránt legelkötelezettebbek a kutyatenyésztők, még ha jelentős részük minden vonatkozó szakmai képzettséget nélkülöz is. Ez nem akadálya a faj, ill. a fajta nemesítésének, amennyiben a tudományos alapon nyugvó, céltudatos tenyésztés szakmai szempontjainak kidolgozását, az elérni kívánt célhoz vezető út megtervezését olyanokra bízzák, akik értenek hozzá. Ne feledjük, hogy az állattenyésztés az egyik legrégebbi szakma, és a hazai állattenyésztés talán mindig a világ élvonalába tartozott, művelői úgyszintén. Ha felelősen gondolkozunk, akkor nem tesszük ki az Ember Legjobb Barátjának jövőjét a divatnak, a fogyasztói társadalom szeszélyeinek, és tanulunk hibáinkból. Legjobbnak azt tartom, ha a tenyésztési szabályzatokat a szakemberek karban tartják, állatvédelmi és fajtanemesítési szempontból egyaránt fejlesztik, az adott fajta tenyésztésével foglalkozók pedig megismerik, elfogadják és követik annak szellemiségét és előírásait.

A kutyatenyésztés második legnagyobb hibájának a kis állományokat, és ezzel részben kapcsolatosan az utólagos minősítés hiányát tartom. Nem is értem, hogyan beszélhet valaki tenyészértékről úgy, hogy nem is ismerheti az adott egyed tenyésztési értékét. A más fajoknál magas szinten kidolgozott tenyészbírálati elvekkel most nem akarom az olvasót untatni. Azt jegyzem csak meg, hogy egy tenyészállatot alapvetően nem az alapján kellene értékelni, hogy ő maga milyen, hanem hogy az utódai milyenek. Hiszen a tenyésztés szempontjából mindig a következő generációnak van nagyobb jelentősége, mert a szülők már létrejöttek, olyanok, amilyenek, nem változtathatók meg. Megértem, hogy a kutya szaporodási jellemzői miatt a szülők tulajdonosai csak akkor szerezhetnének jól értékelhető adatokat, amire már az állatok idősek lesznek. De egy fajta nemesítését irányító szervezet már végezhetne ilyen irányú kutatómunkát és adatértékelést.

A jelenlegi kutyatenyésztés bírálatával arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy létezik egy jelentőségteljes beavatkozási lehetőség, és ez a lehetőség leginkább a szülőpár, főleg a szuka tulajdonosának a kezében van. Sarkítva: a selejtesen termelő gyártósor leállítható. Amelyik párosításból nem várhatóak egészséges, jó kölykök, azokat az utódokat (megfelelő életkorban) érdemes lenne ivartalanítani, így az általános minőség javulhatna.

6. Az állatvédelemnek:

Aligha kell részletesen kifejteni, hogy az ún. kóbor, a gazdátlan és állatmenhelyre kerülő kutyák jelentős része nem létezne, ha a kutyák ivartalanítása hazánkban általános lenne. A nem kellő felelősségtudattal, könnyelműen vagy hanyagul tartott állatok szaporulata rossz sorsra számíthat, jelentős részük élete szenvedésekkel teli és rövid is. Jobb lenne, ha meg se születtek volna. Ha a tenyésztőtől vásárlás lenne a kutyákhoz jutás fő útja, akkor a céltalan szaporodás nyilván visszaszorulna. Ezzel mindenki jól járna. A gazdátlan állatok befogása és átmeneti elhelyezése véget nem érő, szinte kilátástalan munka. Az állatotthonok dolgozói és önkéntes segítői gyakran emberfeletti erőfeszítésekkel állnak helyt, és az ő állatok iránti szeretetével gyakorlatilag visszaél a társadalom felelőtlen rétege. Kóbor kutya nem a semmiből keletkezik, hanem szinte mindig a szülő, általában a nőstény kutya gazdájának az állattartási felelőtlenségéből. Ilyen módon tehát minden kóbor állatnak van gazdája, csakhogy az a felelősséget és a problémát egyszerűen áttolta más nyakába. A kutyák általános ivartalanítása estén a gazda nem kapna lehetőséget a gondatlanság elkövetésére.

Amikor a felelőtlen gazda vemhesülni hagyja a szukáját, amiből a nem kívánt alom megszületik, akkor hirtelen jó nagy gond szakad a nyakába. Véleményem szerint nem szolgálja az állatvédelem egészének az ügyét, ha ilyen esetben az illető hamar segítő megoldást talál: egy menhely befogadja az almot, vagy egy állatorvos állományszabályozásként véglegesen elaltatja a kiskutyákat. Ha kényelmesen megoldódik az ügy, a gazdának már nem is lesz fontos előre gondolkodni, a következő hasonló esetet megelőzni. Hiszen ha egyszer ment ilyen gyorsan, majd megy legközelebb is... Tapasztalatom szerint nem jellemző, hogy akinek egyszer egy ilyen megszületett, az sietne ivartalanítással a következőnek elejét venni. Egyes hatóságoknak a kezében is van eszköz, amellyel a tulajdonosnak értésére adhatják, hogy nem pusztán saját ügye, milyen állatot, mennyit és hogyan tart.

7. Egyéb társadalmi szereplőnek:

Mindenki szereti a kutyákat? Aki nem, az miért? Mert rossz ember? Érdekes lenne egy felmérést készíteni az okokról. Az a gyanúm, hogy a zavaró tényezők (kutyaürülék, vizelet, ugatás, szőr), a pszichés oldal (félelem a kutyától) és a kényelemszeretet nagyobb szerepet játszik, mint az anyagiak vagy az állatok általános elutasítása.

A zavaró tényezők döntő többsége kulturált állattartással kiküszöbölhetők. Ebbe az irányba fejlődünk, úgyhogy bizakodom. Úgy láttam, hogy a félelem gyerekkori élményre vezethető vissza, esetleg nem is saját tapasztalatra. Utcán nem ritkán látható, amint anyuka hisztériás mozdulattal rántja el vagy kapja fel a békésen sétáló kutyához nyíltan közeledni akaró kisgyerekét, miközben néhány félelmet vagy undort keltő megjegyzést is tesz. Az ilyen gyerek persze, hogy kevésbé lesz később állatok közelségét kereső. Néhány esetben az derült ki számomra, hogy az eltúlzott, vagy teljesen indokolatlan szülői fellépés magyarázatai a zavaró tényezők: egy vagy több kutya már az agyára ment (kutyaürülék a homokozóban, levizelt bejárati ajtó, szüntelen ugatás, stb.), és megutálta a kutyákat. Pedig a gazdáikat kellene utálnia.

Visszakanyarodok egy korábbi részhez. Ha a gazda olyan állatot választ, amelyikkel kölcsönösen megfelelnek egymásnak, akkor a harmonikusabb kapcsolatuk kevesebb zavaró tényezővel jár a környezetük számára. Ahogy egy rossz kutyatartás szabályosan elvadíthat számos embert a kutyáktól, úgy az ellenkező jó, vonzó, követésre biztató példa is lehet. Ezt a célt is szolgálná, ha a kutya nem egy véletlen fajtakeverék lenne a szomszédból, amelyiknek előre nem ismertek, de legalábbis nem az adott gazdához megválasztottak a saját tulajdonságai. Kutyakiállításokra járva a leendő gazda tájékozódna a fajtákról (a többségét úgysem ismeri egy átlagember), megtudná, hogy a külső alapján feltételezett tulajdonságok mennyire illenek az állatra. Választása végül egy megfelelő ismeretekkel rendelkező tudatosabb vásárló döntése lesz, akinek valószínűleg több öröme is lesz a kutyával való kapcsolatában, miközben a környezete számára is elfogadhatóbb lesz.

Pár szót érdemes ejteni még azokról a kutyákról is, amelyek menhelyeken élnek. Ritkán fajtatiszták, általában felnőttek, mind gyakrabban ivartalanítottak. Nagyszámú ilyen állattal szerzett tapasztalatom szerint akárhány éves kutya is elfogadja az új gazdát, és örökbefogadása miatt érzett és mutatott hálája nem múlik. Egy állatmenhelyen rendkívül kifejező tekintetekkel találkozhatunk, és hirtelen mellbe vághat a felismerés, hogy valamelyik kutya éppen miránk várt, pontosan ő érte jöttünk. Ez egy örök szerelemnél tartósabb és megbízhatóbb kapcsolat első pillanata. Ki lehet próbálni?

Dr. Lorászkó Gábor