Kezdőlap  |  Szolgáltatások  |  Elérhetőség  |  Állatvédelem  |  Tanácsok - ÚJ!  |  Cikkek  |  AKCIÓ!  |  Linkek 
 
Az állatok életének kíméletes kioltásáról

Ezt a témát inkább kerülni szoktuk. Ha nem is számít tabunak, szinte illetlenség számba megy, ha részletesen beszélgetünk róla. Pedig fontos dolog. Szó szerint életbe vágóan fontos, hiszen az élet fonalát vágjuk el vele...

Szinte közhelynek számít már a mondat: Az állattartás felelősséget igénylő, tudatos cselekedet kell legyen, amennyiben az állatok valós érdekeit tényleg komolyan vesszük. Az állattartási folyamat elejével szerencsére már egyre többen foglalkoznak, és a leendő gazdák felismerik, hogy milyen nagy hatású annak az első döntésnek a következménye a későbbi évekre vonatkozóan. Így a házi kedvenc fajának, fajtájának, nemének, sőt egyedének helyes megválasztása meghatározza a következő évek gazda-állat viszonyát, vagyis mennyi örömben is lesz részünk háziállatunk révén.

Aztán az élet elszáll, és társállatunk emberi mértékkel nézve szinte hirtelen megöregszik. Az öregség nem betegség, ahogy a fiatalság sem érdem (bár az öregségről ezt talán mégiscsak el lehetne mondani). Ugyanakkor számos életműködés a kor előrehaladtával módosul, ami általában gyengébb hatékonyságot, romló működést jelent. Az szervezet szinte tökéletesen összerendezett mechanizmusaiban hibák keletkeznek, és idült szervi működészavarok jönnek létre. Már amennyiben az állat ezt a bizonyos magasabb életkort egyáltalán megéri. Ilyen értelemben jelentkezésük önmagukban eredményt jeleznek: a gazda gondoskodott állatáról annyira, hogy az öregkort érjen meg. Az életet persze a minősége is jellemzi, talán még a hossznál is jobban, amiben a gazda alapvető jelentőségű szerepet játszik. Az élettani igények a korral, egészségi állapottal együtt változnak. Az időskori állapotfelmérő vizsgálatoknak, idült betegségek időbeni felismerésének és megfelelő kezelésének, diétának, stb. nyilvánvalóan nem csak az ember esetében van jelentősége. Egyáltalán nem szükségszerű, hogy egy macska vagy egy kutya ma a gazda számára is látható daganatos betegség, vagy egy kezdetben csak enyhe tüneteket mutató vese- vagy májelégtelenség miatt pusztán az adott betegség által diktált ütemben elpusztuljon. Az időbeni felismerés és szakszerű beavatkozás hozhat gyógyulást, vagy számottevően meghosszabbíthatja az életet, javíthatja az életminőséget.

- Gyógyíthatatlan a betegség? Hát akkor inkább altassuk el, ne szenvedjen!? - ez egy visszatérő, talán humánusnak tűnő, valójában gyakran inkább kifejezetten téves hozzáállás egyes gazdák részéről. Miért? Hát hány nem gyógyítható betegséggel élünk mi magunk is folyamatosan úgy együtt, hogy azért azt az életet nem nevezhetjük szenvedésnek! Ezzel állhat összefüggésben, hogy az emberi gyógyszerfogyasztás az életkor előrehaladtával rohamosan növekszik. Visszatérve a társállatokra nyugodtan mondhatjuk, hogy az idősebb korban általában jelentkező idült szervi működészavarok ellen ható kezelések általánosságban nem jelentik azt, hogy az állatot életben tartásával kínozzuk.

Egyszer azonban eljön az idő, amikor a szervezet hibás működése már olyan mértékben rontja az állat közérzetét, ami gondos állatorvosi beavatkozásokkal sem éri el a kívánatos eredményt. Ekkor a gazdának súlyos gondolatokkal kell foglalkoznia, nehéz döntés vár rá: körültekintően mérlegre tenni, mit hoz a holnap és a holnap után a négy lábú társa számára. Kétségkívül nem csak emlősök igénylik gazdáig felelős hozzáállását, de ebben az írásban most csak velük foglalkozom. Első sorban azért, mert az ebbe a rendszertani egységbe tartoznak a legfejlettebb társállatok, és leginkább számukra tudatosulhat a szenvedés.

Általában a gazda ismeri legjobban a saját állatát, de ez egyben jelentős félreértésekhez is vezethet. Ugyancsak közhely, hogy az állat nem ember. Számos tulajdonságát tekintve az egyes állatfajok egyedei többek és kevesebbek is egy embernél. Ha végiggondoljuk, kizárólag a központi idegrendszerünk fejlettségében múljuk felül az állatvilág tagjait, minden más képességünkben található akár nagyságrendekkel különb is nálunk. Az adott kérdéskörre vonatkoztatva téves megítéléshez vezethet az unalom, a fájdalom, az étel változatossága, vagy a gazda jelenléte iránti igény, stb. megítélése is. Vagyis jó szándéktól vezérelve ?agyára mehetünk? kedvencünknek, amikor nem hagyjuk fajának megfelelő magatartást tanúsítani, mert saját fajunk magatartásmintáit erőltetjük rájuk.

Amikor viszont valóban elkövetkezik az idő, és a lehetőségekhez mérten tárgyilagosan ítélő gazda úgy látja, hogy a társállatának a holnap és az azt követő időszak már nem hoz örömet, egyúttal viszont fájdalom, szenvedés vár rá. Ekkor helyesen jár el, ha állatorvoshoz fordul.

Az állattal a gazdája jogosult rendelkezni ? a jogszerűség keretein belül. Az állatorvos a vizsgálati lelet és a gazdával történő megbeszélés alapján dönt arról, vállalja-e az állat életének kioltását, vagy sem. Nem köteles végrehajtani ilyen megbízást még akkor sem, ha a gazda kérése jogszerű. Ugyanis erre a feladatra senki sem kötelezhető. Persze amennyiben az állatorvos meg van győződve arról, hogy az állat életének kioltása annak további, céltalan szenvedését előzi meg, valószínűleg elvégzi a szomorú, és senki által nem kedvelt beavatkozást.

Az 1998. évi XXVIII. törvény (ÁVT) az állatok védelméről és kíméletéről így határoz: 11. § Az állat életét elfogadható ok vagy körülmény nélkül kioltani nem szabad. Elfogadható oknak, körülménynek minősül különösen az élelmezési cél, a prém termelése, az állományszabályozás, a gyógyíthatatlan betegség, sérülés, a fertőzésveszély, a kártevők irtása, a másként el nem hárítható támadás megakadályozása, a tudományos kutatás.?

Vagyis megfogalmazza, mikor oltható ki az állat élete. Aligha vitatható, hogy a társadalom tagjai közül az állatorvosok a leginkább felkészültek annak megítélésére, hogy az állat életének fonalát indokolt-e elszakítani. Csakhogy nem csak egészségügyi szempontok léteznek, hanem pl.: anyagi, családi és egyéb nehézségek, amelyek gyakran, ha nem éppen általában erősen befolyásolják a döntéshozót. Azt sem nehéz elismerni, hogy az egészségügyi szempontok azonosítása, az elváltozások mértékének megítélése, várható alakulásának megjövendölése korántsem objektív, az ebből levont következtetés sem lehet az.

A betegellátást végző állatorvosok munkáját a jog ma magán-állatorvosi tevékenységnek nevezi, függetlenül attól, magánvállalkozó vagy alkalmazotti munkaviszonyú az illető. A szolgáltatásként betegellátó (vizsgáló, kezelő, stb.) állatorvosnak kamarai tagnak kell lennie, akinek ezáltal a Magyar Állatorvosi Kamarával kapcsolatosan is vannak kötelezettségei, be kell tartsa annak szabályzatait.

Az állat életének kioltásával kapcsolatban az ÁVT további feltételt is szab:

12. § (1) Az állat életének kioltása a (2) bekezdésben foglaltak kivételével kizárólag kábítás után történhet. (2) A kábítási kötelezettség nem vonatkozik a gerinctelen állatokra, a háztartásban élelmezési célra levágott baromfira, nyúlra, valamint arra az esetre, ha az állat életének kioltását szükséghelyzet indokolja. Ezekben az esetekben is gondoskodni kell azonban arról, hogy az állat életének kioltása szakszerű gyorsasággal és a legkisebb szenvedéssel járjon. (3) Külön jogszabály rendelkezik az állati élet olyan módon történő kioltásáról, amelynél az előzetes kábítás nem kötelező, ha az eljárás azonnali teljes öntudatvesztést és érzéketlenséget vagy halált okoz.?

Az állatorvos a kedvtelésből tartott állat életének kioltása előtt tehát gyógyszeres kábítást alkalmaz, ami a külső környezet ingerei iránt közömbössé teszi az állatot. Ez kábítószer alkalmazását, illetve általános érzéstelenítést jelent. Amikor az állat öntudatát elveszítette, egy másik, kifejezetten erre a célra gyártott és forgalmazott készítménnyel kioltható az élete. A T 61 inj. nevű gyógyszer három hatóanyagot tartalmaz: rendkívül hatékony kábítószert (általános érzéstelenítő), (perifériás) izombénítót és helyi érzéstelenítőt. Azt a célt szolgálhatta ez az összeállítás, hogy az első hatóanyag által létrehozott öntudatlanság miatt ne tudatosuljon az izombénító kiváltotta fulladásos halál. A légzőizmok bénulásával a légzés is megszűnik. Ehhez társul még a kábítószer-összetevő okozta általános keringési zavar, mint a halál másik oka. A helyi érzéstelenítő a gyógyszer szövetizgató hatását (főleg a mellkasi beadás esetén) hivatott csökkenteni. A folyamat nagyon gyors, és a már elaltatott állaton végrehajtott gyógyszerbeadást mindössze néhány másodperccel követi a halál beállta. Mivel a légzésbénulás jelentkezése esetleg előbb jelentkezhet, mint a kábítószer-összetevő hatása, ezért csak előzetes általános érzéstelenítés után adható be (kivéve komatózus állapot).

Az előzetes általános érzéstelenítés követelménye olyan gyógyszerre nem vonatkozik, amelyik önmagában is altatóként hat, mielőtt a jelentős túladagolásával a légzést és keringést bénítja (barbiturátok).

Látható tehát, hogy az állatok életének kíméletes kioltásának szakmai követelményei is vannak, és lehet azt állatbarát módon is végrehajtani. Az időpont helyes megválasztásához a gazda és az állatorvos egyaránt szükséges. Gyógyíthatatlan betegséggel mindaddig együtt lehet élni, amíg az nem jár folyamatos és nem csillapítható szenvedéssel. Nem lehet cél a kedvenceink minden áron való életben tartása akkor, amikor számára már nincs remény igazi életet élni. A gazda lelkiismerete nyugodt lehet, ha négylábú társának jó életet biztosított, és az előbb-utóbb elkerülhetetlenül jelentkező betegségek kiteljesedésének igyekezett gátat szabni megelőzéssel vagy állatorvosi ellátás révén.

Dr. Lorászkó Gábor